Sheryll Cleaver

Sheryll Cleaver

Név: Sheryll Cleaver
Becenév: Sher, Sheryll
Kor: 19 ~ 339
Nem: lány,nő
Faj: angyal
Születési év: 1671. augusztus 4.
Születési hely: Le Havre, Franciaország
Család: (viszonya a családtagokkal, kedveli-e őket, vérszerinti, élnek-e még, bármi ami eszetekbe jut)
- Apa: Apám - Adolf Cleaver - születésem után alig öt évvel később meghalt, így nem nagyon tudtam megismerni, de amennyire emlékszem

rá, abból csak jó maradt.
- Anya: Cassandra May-Heaven, anyám 1803-ban halt meg tüdő-bajban, amiből akkoriban még nem lehetett senkit sem kigyógyítani, vagy ha

igen csak véletlenül, de nem volt igazán gyakori.
- Testvér(ek): nincsen, nem is volt.
Élettárs: -
Munka: Szenvedélybeteg gondozó

Különleges képesség: últ látása, személyeknél vagy tárgyaknál
Mennyi ideje démon/angyal/vadász: 320 éve



Előtörténet: 1670. augusztus 4-én születtem, Le Havre-ban, ami Franciaországban található. Apám Adolf Cleaver-t jó embernek ismertem meg, mindig kedves volt és mosolygott, ami nekem nagyon is tetszett, azt is tudom, hogy kék szemeimet is tőle örököltem, és anyám is sokszor mondta. Anyámtól a hajamat örököltem.

Egészen tizennégy éves koromig nem volt velem semmilyen gond, míg egy éjszaka, úgy nem döntöttem, hogy lemegyek a doktorúrért, mert, ha nem könnyen meglehet, hogy anya meghal az pedig, nem igazán lett volna jó, főleg, hogy mióta meghalt feleségül ment egy földesúrhoz, aki nem igazán kedvelt engem.
A doktor úr alig három utcára lakott tőlünk a rendelője pedig egy emelettel följebb volt található. Az oda felé utat hamar megjártam, és bár a doktor úr kicsit föl is tartóztatott hamar haza értem volna, ha valaki, ki nem nyúl az egyik sötét sikátorból. A gyógyszert és a kis lámpást is elejtettem, ami a bal kezemben volt. Azaz idegen befogat a számat, hogy ne tudjak megszólalni sem, hatalmas kezeivel pedig erősen lefogott, hogy még csak mozdulni sem tudtam. Aztán már minden olyan gyorsan történt. Hányingerem van még mindig, ha arra a napra gondolok, hogy hagytam, hogy megtörténjen az a dolog. Rosszul vagyok az aznapi éjszakától. Meglátok egy embert, akivel az történt szinte megszakad a szívem rajta. Talán ezért is keresem azt az őrültet, aki megtette velem azt a dolgot, méghozzá kegyetlenül és durván, egy sötét éjszaka.

Hazafelé, úgy rohantam, ahogy csak tudtam, meg sem akartam állni, mert féltem, hogy újra elkap. Az ajtót szinte betörtem, ruhám cafatokban lógott rajtam, nevelőapám dörmögve jött le a lépcsőn, hogy itt meg mi a fészkes fene történt, mikor meglátott engem szinte gyilkolni tudott volna a tekintetével.
– Mit tettél te buta liba? – Kérdezte felháborodott dörmögő hangon.
- Én csak… én csak – nem bírtam tovább sírva fakadtam még jobban,, mint eddig.
– Te büdös liba! Szégyent hozol a családodra? – Fél karomnál fogva rángatott föl a földről. – Holnap bemész a templomba és eléred, hogy felvegyenek apácának! Vagy bánom is én, de itt nem maradsz! – Kiabált az arcomba, majd fellökött a lépcső felé. - Menj mosakodj meg és meg ne lássalak!
Könnyezve rohantam fel, alhasam fájt és hányingerem volt, magamtól és a történtektől egyaránt. Ellenkezhettem volna, de nem sok mindent tettem, próbáltam, de nem eléggé.
A dézsámban már réges régen kihűlt a víz, s nem éreztem semmit sem, csak annyit, hogy fáj a hasam és nagyon fáztam a fogaim össze-összekoccantak, féltem a holnaptól, de minden mástól is. Aggódtam az én családom hírneve miatt, mivel egyelőre én voltam az egyetlen gyermek.
Másnap el is mentem a templomba, az atya nem igazán értette, hogy miért akarok, ilyen fiatalon apáca lenni, de valahogyan kimagyaráztam magamat belőle, amit el is hitt, így elkísért Maria nővérhez, aki oda adta a megfelelő ruhákat és már be is voltam "zárva". Engedélyt adott arra, hogy még haza menjek és engedélyt kérjek, hogy itt maradhassak, búcsúzzak el, de ruhákat ne nagyon hozzak, mert úgysem fogok nagyon mást használni, mint amit ott adnak.
Teltek múltak az évek, minden nap ugyan olyan volt, s én minden nap minden percében imádkoztam a kegyelemért, Isten szent színe előtt, amit lassan meg is kaptam, minden egyes kicsi bűnömet meggyóntam, mert mélységesen megbántam. Valóban, és minden egyes gyónás után sokkal jobban éreztem magam, és bár kevés ételt kaptam, nem panaszkodtam, étel volt, amely nem mindenkinek adatik meg.
Eltelt öt év, egyik éjszaka a szobámban próbáltam aludni, de nem történt semmi sem. Forgolódtam, de nem történt semmi sem, nem tudtam aludni, furcsa zajokat hallottam, lépéseket, de nem gondoltam, hogy a nővérek járkálnak, éjféltájt. Félnek a démonoktól, hisznek benne, én nem hiszek bennük, mert csak jó létezik, a rossz mindig elbukik.
Aztán valami oknál fogva úgy döntöttem, hogy kimegyek és megmosom az arcomat. A mosakodótól visszafelé jövet egy árnyék állt az ágyam fölött. Megijedtem, alig kaptam levegőt, s nem tudtam, hogy merre meneküljek. Szétnéztem jobbra-balra, menni akartam mozdulni viszont nem tudtam, mintha megfagytam volna. Az árnyék közeledett felém, s egy mozdulattal lesújtott. Éles vágást éreztem és még emlékszem, hogy összeesem, aztán minden elsötétül. Meghaltam, Istenem kérlek, most segíts!

Erős fény kezdte égetni a szememet nem láttam semmit sem, nem tudtam hol vagyok, féltem. De a fény valahogyan mégis megnyugtatott, jobban éreztem magamat tőle. Egy fehér ruhában, egy barna hajú és szakállú férfi jelent meg előttem. Mély barna szemei melegséget sugároztak. Egy ideig nem tudtam, hogy ki ő, de mikor megtudtam, hogy ő maga a híres Szent Isten, rögvest térdre borultam előtte.
- Gyermekem, figyelj rám - szólított meg mély kellemes hangján. Fölpillantottam rá, szemei ugyan olyan jóságot sugároztak, mint amilyennek festmények, szobrok ábrázolták, és amilyennek a képzeletemben is megszületett. - Minden bűnödet megbántál? A lehető legmélyebben? - Hirtelen válaszolni sem tudtam kérdésére, csak később sikerült lassan aprókat bólogatva. - Rendben, gyermekem! Olyan vagy, mint az itt élő angyalok, megbánsz minden bűnödet, s a legkomolyabban is gondolod, ezért érdemelsz egy apróságot - csodálkozó kába tekintettel pillantottam föl rá. - Angyallá teszlek, földi angyallá, feladatod, hogy megvédd a földet a démonoktól, mert valóban léteznek, de minden más egyéb rossztól is. - Nem tudom, hogy mit fog tenni, nem értettem az egészet, de csöndben, türelmesen várakozva vártam, hogy történjen valami. - Angyallá teszlek, s védd a földet! - Ezzel a mondattal úgy tűnt, hogy befejezte a mondanivalóját. Furcsa égető érzést éreztem a hátam kötelében, de aztán hamar vége lett.
Az ágyamon tértem magamhoz. Éreztem az égető fájdalmat, de nem volt annyira vészes. Pár hónap alatt kiderült, hogy valami furcsa történik velem. A hátam legtöbbször fájt, és égetett, egy kis fekete csillagot láttam meg egyik nap a tükörben, próbáltam eltüntetni, de nem sikerült, még egy naő úgy ébredtem, hogy valami fehér tollszerű vesz körül. A szárnyaim voltak. Nem ijedtem meg, de féltem az ilyen változatlan dolgoktól. Furcsa volt és nem tudtam elrejteni. Mikor bejött az egyik papnő, akkor rögvest el is tűntek. Megdöbbenve néztem föl ugyan rá, de nem mondtam semmit sem, az aznapi ruhámat hozta be - ami minden nap olyan volt mint az előző, vagy az az előtti - mégsem bántam, hogy ide jöttem, mert úgy éreztem, hogy itt szeretnek, és bár édesanyámat nem látom túl gyakran levél formájában tartjuk a kapcsolatot, és eszem ágában sincsen megszakítani.

Lassan teltek az évek, s észre vettem, hogy én már egy nappal sem öregszem többet, a velem idős lányok már többnyire vastag sminkréteget hordanak az arcukon, hogy eltakarják apróbb, mosoly ráncaikat. Nekem ilyesfajta problémám nem igazán volt. Jól éreztem magam, és szerettem Istent, azt hiszem, hogy a tiszteletem iránta nem fog sohasem elbukni. Arra pedig, ha elbukna mi történne, nem is mertem gondolni, mert úgy gondolom, hogy akkor elveszi tőlem mind azt a jót amit adott.

Eljött 1803 januárja, hideg tél volt az bizony, mindenki fagyoskodott, a papok és papnők próbáltak segíteni a nincsteleneken, de minden erőfeszítés hiába való volt, járvány tombolt a városban, első sorban a tüdő-baj vitte el az embereket. Sokakat elvittek, s sokakat kellett eltemetni azokon a rémes szörnyűséges éjszakákon nem aludtunk igazán sokat. Két okból, az egyik segítettünk mi is temetni, szüksége volt ránk is a többi embernek, s mi csak tettük azt, ami Isten szerint helyes volt. A második ok, pedig féltünk aludni, hiszen sokan haltak meg úgy is, akik aludtak. Álomba fagytak, nem is tudom... Egyik nap, mikor már kezdett pirkadni, megjött a hír... A tragikus hír, amely szinte egész életemet megváltoztatta. Az anyám tüdő-bajban meghalt a hajnali órákban. Önkéntelenül is, de a bűntudat markolni kezdte a szívemet, magamat hibáztattam, azért ami nem is az én hibám volt. Bűnbakot akartam találni, mégis csak egyet találtam, magamat. Nem voltam mellette, mert... A miatt nem járhattam sokat haza, nevelőapám utált én sem szívleltem, de bűn lett volna nem próbálkozni az ellenkezőjével. Megpróbáltam nem gyűlölni, amikor nem is láttam ez a tervem tökéletesen sikerült.
A temetés napján az egész temetőre gyász borult, sokan voltak ott, s alig találtak papot, aki felszentelné a holtakat, hogy a menyekbe szálljanak. Viszont, mivel nevelőapámnak, sok volt a pénze, s amelyet elhunyt felesége is - aki az anyám volt - még több pénzt hagyott rá, rám pedig semmit sem. Nem gyűlöltem őt ezért, megértettem, hiszen mégis csak magam miatt keveredtem bele ebbe az egészbe, de akkor azon a gyászos temetésen, mikor sötét gomolyfelhőként megérkeztek a hollók a fákra, elhatároztam, hogy nem fogok itt maradni. A magam útját fogom járni, s nem fogok továbbra sem vétkezni, senki ellen sem.
Ahogyan teltek az évszázadok úgy változott a világ, s úgy változtam meg én is. Divatok jöttek, mentek, technológiák keletkeztek, minden teljesen más lett, én pedig könnyedén felnőttem a változó világ feladataihoz, s érdeklődve figyeltem, hogy mi fog történni, vagy hova fog vezetni, ez a sok változás, amely kifejezetten érdekelt. Szerettem a modern tudományokat, de mégis visszavágytam az én időmbe, abba, amikor születtem. Furcsa volt minden, a gyerekek nem maradtak meg olyan ártatlannak, mint voltak, de én igen. Mai napig angyal vagyok, s nem fogok tenni ez ellen, mert én szerettem az lenni, szerettem a rossz ellen küzdeni, bármibe is kerüljön, s az életemet is a rosszak ellen tettem föl. Viszont mikor a fenti világ fellázadt Isten valamint a Sátán ellen elszabadult a pokol, démonok és angyalok hihetetlen számban irtották ki egymást. Elveszett a jó és rossz közötti harmonikus kapcsolat. A démonok a saját szabad uraik lettek, az angyalok pedig nem vesztik el a szárnyikat, hogyha valamilyen rossz dolgot tesznek. Nem történik semmi és szerintem ez igazán nagy probléma volt, mert így nagyon nehéz kordában tartani a két ősi ellenség között i egyensúlyt, de aztán jött egy harmadik faj, a vadászok, akik nem kímélnek sem angyalt sem démont, azt ölik, meg aki szerintük megérdemli, aki rosszat tett, akik kell ölniük. Én ugyan nem tudom, hogy miért kell ez az egész, de nem bántam, mert így egy olyan feladatra koncentrálhattam, ami talán már halott ügy, de mégis hajtott a bosszúvágy, mégpedig az ellen, aki megtette, azt.

Valahogy érzem, hogy nem volt ember tudom, hogy nem volt az és azt is tudom, hogy még él! Biztos vagyok benne, ezért is vettem egy kis házat Los Angeles belvárosában, nem nagy, de kényelmes és tökéletesen megfelelt céljaimnak. Meg akartam keresni, azt az átkozottat és tudtam, hogyha meg akarom találni meg is fogom találni, idővel. A Szentek már nem tarthatnak vissza, meg fogom őt ölni, hidegvérrel.




Külső tulajdonságok: Szemeim színe világos kék, de a fehértl még viszonylag messze van. Szőke hosszú egyenes hajam a hátam közepét éri el. Nem vagyok olyan nagyon magas mindössze 164 centiméter, ami valljuk be mostanság nem szímít olyan magasnak. Körülbelül, ötvenhét kilogramm lehetek. Alkatra pedig teljesen átlagos vagyok, semmi különleges, vagy olyan, ami felhívná magamra a figyelmet.
Belső tulajdonságok: Nem mondanám magam egy társasági embernek, de ha rá vagyok kényszerülve nagyon bájos tdok lenni, s ezzel többnyire leveszek mindenkit a lábamról, a munkahelyemen kiegyensúlyozott vagyok, képes vagyok önálló döntéseket is hozni. Ha úgy adódik és valaki tényleg meg akar ismerni akkor hajlamos vagyok a kicsit túl sok beszédre, abban az esetben, ha tényleg úgy érzem. Kicsit bizaalmatlan vagyok másokkal szemben, de a külvilágnak természetese magabiztosságot mutatok.
Mit szeret: embereket távolnól figyelni, esőt, könyveket, fehér színt, jóságot, törődést, figyelmességet, kellemes közösséget, firss levegőt.
Mit nem szeret: démonok, gonoszság, hazugság, alkohol, drog, cigi, sötét színek, elhagyatott sikátorok, magányt, becenevek (virágszál, szépségem).
Hobbik: közeli barátokkal lenni, színházba járni, olvasni, sétálni, futni.

Jó, szépen megfogalmazott, érdekes előtörténet, ELFOGADVA!