Itsumi Gensai

Itsumi Gensai

[/center]


Név: Itsumi Gensai
Becenév: Itsumi
Kor: 17
Nem: lány
Faj: ember
Születési év: 1993. feb. 23.
Születési hely: Tokio, Japán
Család:
- Apa: Jiro Gensai / nincs valami példaértékű apa - lánya kapcsolat/
- Anya: Kikumi Gensai / halott/
Munka: tanuló

Kedvenc fegyver: Különböző japán harcművészeti fegyverek, colt 45APC




Előtörténet: 1993. február 23.-án egy esős este jöttem a világra, Tokió egyik magán kórházában. Anyám örömmel fogadott, apámmal ellentétben, Anyám törékeny kedves ember volt, háztartásbéli. Teljes ellentétje az apámnak. Kemény, szigorú, erős, rendíthetetlen ember, a Jakuzák egyik vezére. Anyám szeretettel tele nevelt. Egészen 4 éves koromig.
Egy ellenséges család megfenyegette apámat, hogy vonuljon vissza. Nem így tette.
Megölték anyámat.
Azután hideg, kemény, érzelemmentes életre neveltek. Apám sohasem törődött velem különösebben. Mindig is fiút szeretett volna, mert csak férfiak lehetnek a Jakuza tagjai. Ennek ellenére egészen kis korom óta tanítottak nekem közelharcot, fegyveres harcot, és ilyeneket. A játékos ládikáim fegyverekkel volt tele. 10 éves koromra már tudtam, miképp kell ölni, vesztegetni, kínozni és fenyegetni. Az akrobatikai képességeim már akkor sem voltak elhanyagolhatóak. Emellett nagyon sok mindre is megtanítottak. Kultúráltabb, fegyelmezettebb, okosabb és érettebb voltam a kortársaimhoz képest. Sokáig nem is mehettem ki az utcára. De nem is volt értelme: Tokyoban egy hatalmas villában nevelkedtem. Mindent megkaptam, amit csak akartam. Ez mai napig így van. 11 éves koromtól egyre gyakrabban mehettem ki az utcára, de őrök társaságában. Irigykedve néztem a kortársaimat, akik együtt játszottak, szabadon. Nekik voltak barátaik, nekem nem. Nem is léptem gyerekekkel kapcsolatba. Egy fiút leszámítva. Együtt tanultunk harcolni. Pár évvel idősebb nálam, az ő apja is Jakuza vezér. De azzal a fiúval sem lett valami nagy kapcsolatom. Mikor 13 éves voltam kijelentettem, hogy nem akarok magántanuló lenni többé, és az alsó – középiskolát már többi gyerek társaságában akarom kezdeni. Határozott voltam, apám meg is engedte. Mint már említettem, apámat nem nagyon törődött velem, így csak rá vágta, hogy igen. Nem is tudom, hogy felfogta – e, amit mondtam. Nem is kötődünk egymáshoz igazán. Lassan, de sikeresen beilleszkedtem a többi gyerek közé. Lettek barátaim. Meg tanultam mosolyogni, nevetni, élvezni az életet. Igazi gyermeknek éreztem magam. Sokat szórakoztam. Az énektanár észrevette, hogy szép hangom van. Külön órákon segített fejleszteni a hangomat, emellett meg tanultam gitározni. A nevelőnőm fittyet hányva az előírásra, saját lányaként kezdett nevelni. De lebukott, és kirúgták. Ez annyira megviselt, hogy felvágtam az ereimet, de még időben megtaláltak, és kórházba szállítottak, ccsak 14 éves voltam. Bután, azt gondoltam, hogy ezután apám végre törődni fog velem. Törődött is: ordibált, üvöltözött velem a korteremben. Miután kiengedtek a kórházból ismét levegőnek nézett. Ez után egyre pimaszabb, akaratos, lázadóbb lettem. Csak az énekkel és a gitározással foglalkoztam. Teljesen elhanyagoltam a harcművészetet. Végül is, minek kell az nekem? Nem lehet Jakuza tag, pedig örömmel csatlakoznék, de lánynak születtem. Hivatalosan nem léphetek be de már elintéztem egy – két ügyet. Igen embert öltem! És Még csak pár hónapja volt! És élveztem! Leszámítva az utolsót: Egy nőt kellett volna kiiktatnom. Minden tökéletes haladt, a nő hazament. Egy fán vártam rá. Majd behatoltam. A nappaliban senki a konyhában sem, hangtalanul felosontam a lépcsőn. Ott sem volt. Majd lihegésre lettem figyelmes, ami a gardróbból jött. Feltéptem az ajtaját. Az áldozatra szegeztem a fegyveremet. A karjában fogta a gyermekét. 5 év körüli lehetett, és némán zokogott. Egyszerűen képtelen voltam lőni. Szó nélkül leléptem. Napokig sírtam a szobámban. Nem tudtam elhinni, hogy képes lettem volna árvasorsra juttatni azt a kisgyermeket. Hamar túl tettem magam. Azóta nem tettem, de most is képes lennék ölni.
Apám évekkel ezelőtt vett nekem egy luxus tengerparti villát Los Angelesben. Az idei nyárt végre ott töltöm, egyedül. Remélem apám figyelt mikor ezt kijelentettem. Nem szeretnék arra ébredni egyszer, hogy a jakuzák tesznek egy kis látogatást nálam. Az angol nyelvvel nincs különösebben nagy problémám, 4 éves korom óta tanulom. Van egy kis akcentusom, de akik hallottak már angolul, azt mondják, hogy aranyos.
Mindig is hátat akartam fordítani az addigi életemnek. De a múlt nem tűnik el nyomok nélkül.



Külső tulajdonságok: : Nagy részben teljesen úgy nézek ki, mint a többi ázsiai lány. Hajam sötétbarna, félhosszú, szemem gesztenyebarna, fogaim fehérek. Picit izmosabb vagyok az átlaghoz képest, de nem feltűnő. Vékony, 172 cm és 60kg vagyok. Járásom légies, kecses. Öltözködésem változatos, színes. Örömmel viselek parókát. Sminkem a hétköznapokban szolid, de a vad, figyelemkeltőt sem vetem meg. Bal csuklómon több vágás nyoma látszik, 14 éves korom óta. Valamint mindig rajtam van egy védő talizmán, ami egykor anyámé volt.


Belső tulajdonságok: Manapság a hétköznapokban kedves mosolygós, pimasz és rendkívül kíváncsi teremtés vagyok. Számomra senki sem szent. Nem is hiszek az angyalokban, meg az ilyenekben. A jakuzákkal viszont tisztelettudóan viselkedek. Nem szeretek sírni, úgy neveltek, hogy az a gyengeség jele. Eleinte nehezen bízok meg az emberekben.

Mit szeret: Énekelni, gitározni, autókázni, vásárolni, felejteni, edzeni, harcolni.
Mit nem szeret: Apám, vereséget szenvedni, megalázkodni, főzni(ugyanis nem tudok).
Hobbik: Éneklés, gitározás, úszás, edzés, a tengerparton lenni.

Te vagy az első játékos!
Szép, jól megfogalmazott előtörténet.
Tehát Elfogadva!